top of page

A 2020-as első befutóérmünk

Dunakanyar Félmaraton 2020!


A karácsonyi bejgli már mindenkinél elfogyott, remélhetőleg jutott idő a pihenésre, és szeretteitekkel ünnepeltétek a szilvesztert. A pezsgőbontás után biztos sokan megfogadtátok, hogy idén még több kilométert gyűjtötök be, javítotok az eddigi eredményeiteken. Ebben mi továbbra is támogatni szeretnénk Titeket, hogy az egész szezonban megmaradjon a lelkesedésetek.

2020 finisher éremgyűjtemény Örömet szereztetek nekünk is azzal, hogy sokan küldtetek fotót a 2019-es szezonban nálunk megszerzett szépérmeitekről, sokan voltatok akik 3-4 vagy akár 5 versenyen is részt vettetek. Természetesen az új szezonban is minden versenyre teljesen új, látványos, különleges érmekkel készülünk, hogy a szépérem gyűjteményetek minél sokszínűbb, izgalmasabb legyen. Az idei első versenyünkre, a Dunakanyar Félmaratonra mindössze 2000 darab készül a fent látható éremből. Pont annyi, mint az előző években, tehát a Dunakanyar legnagyobb félmaratonján nem bővítjük a létszámot. Március 29-én a Dunakanyar Félmaratonon végig futhatjátok a Duna-part legszebb, sík szakaszát. A 21 km-es távon kívül még 12 és 5 km-en is indulhattok. Bármelyik távot teljesítitek, mi ezt a szép érmet akasztjuk a nyakatokba.

A kedvezményes NEVEZÉS még január 6-ig tart.

0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page