Keresés
  • panoramafutas

Futóbeszéd: a Csilla Csapat

A Panoráma Trail 2018 októberében került megrendezésre első alkalommal. Ez a verseny összeköt három gyönyörű várat és végigvezet rengeteg mesés hegyvidéki tájon. Tavaly is feltűnő volt már, hogy rengeteg Csilla Csapat vett részt a futáson, idén azonban nem tudtuk szó nélkül hagyni, hogy a rajtlistában immáron 10-szer szerepel a név. Mi az a Csilla Csapat? Ki az a Csilla, és mit tud Ő, hogy ennyi ember fut a neve alatt? Ennek jártunk utána…

Örülök, hogy elértük egymást, régóta próbáljuk összehozni a beszélgetést. Elfoglalt vagy nagyon?

Igen mert mindig vannak tervek amiket próbálok összehozni csapaton belül, meg hát dolgozom is, edzősködöm. Most már hál’ Istennek csak ezzel tudok foglalkozni. De reggel is és este is vannak edzéseim, terveznem kell az embereknek, akik jönnek hozzám. Csoportos edzéseket tartok egy győri konditeremben, a Galaxy Wellnes Club-ban, a TRX-től elkezdve a gerinctréningig. 7-től 11-ig tart és ezt valahogyan muszáj koordinálnom, mert készülnöm is kell rá.


Mióta foglalkozol csak ezzel?

Nagyon régóta tartok edzéseket, de hat éve vagyok úgy, hogy csak ezzel foglalkozom, előtte egy sportboltban is dolgoztam. Azt is nagyon szerettem, de a kettőt egymás után csináltam, reggel edzés, este edzés, közben munka 10-17-ig. Aztán hál’ Istennek úgy alakult az életem, hogy ebből, csak ebből tudok megélni. És nagyon örülök neki.

Ezt jobban élvezed, hogy csak erre kell koncentrálnod?

Azt is nagyon szerettem, de valóban ez a nagyon jó része az életemnek azt hiszem. Hogy elértem azt, amit soha nem hittem volna: hogy abból él meg valaki, amit nagyon szeret csinálni. Részben emberekkel foglalkozni, és embereknek segíteni abban, hogy megszeressék a sportot. Mert számomra az a legfontosabb benne, hogy olyan emberek vesznek körül, akik általam szeretnek meg futni, TRX-ezeni, vagy bármi mozgást csinálni. És általam lesznek függők, hogy tényleg heti 2-szer, 3-szor el kell menni bármit is csinálni, bármit is mozogni.


Akkor ez neked nem is munka, hanem hivatás?

Igen-igen, nagyon szeretem. Nagyszerű érzés jó emberekkel találkozni. Mert végső soron, ha belegondolunk, a legjobb munka olyan emberekkel dolgozni, akik valamit tenni szeretnének az egészségükért. Könnyű dolgom van, mert csak segítenem kell őket. Már azzal hogy eljöttek egy edzésre, letettek valamit az asztalra.


Kik tartoznak a Csilla Csapatba?

A társaság, akikkel a futásokra meg az egyéb ilyen programokra megyünk, ők a TRX-esek. Ők valahogy…nem tudom meghatározni, hogy miért, de ők tudtak egy olyan jó magot alkotni az életemben, amivel lehetett később tovább lépni. Azt hiszem, hogy azért, mert olyan mint egy rendes edzés, de jön akár a kezdő, a haladó és én segítem abban, hogy ő megcsinálja ezt az egy órát. Ez olyan, ami nincs se korhoz, se nemhez, sem erőnléthez kötve, tehát ugyanazt az órát végig tudja csinálni mindenféle állóképességgel rendelkező ember is. És nagyon jó benne, hogy tényleg társaságra találsz. Egy idő után pedig már kezdett kialakulni egy egész jó kis mag és onnantól kezdve elindult egy folyamat, hogy jó velük lenni. Kialakult egy barátság.

Edzésen kívül is tartjátok a kapcsolatot?

Igen, most már igen. Ez egy baráti társaság, akiket magaménak mondhatok. Igazából csak feltettem egy kérdést az egyik edzésen. Van itt Győrben egy olyan rendezvény, hogy PannonHajsza. Ezt meghallottam négy éve, akkor tettem fel a kérdést, hogy ki az, aki eljönne velem egy ilyen hajrára? Magam is meglepődtem, hogy az első versenyre 45 ember eljött velem. Nagyon jó volt és innen kezdtem el futni. Mert én nem tudtam és nem is nagyon szerettem futni. „Miért is fussak én? Aerobik edzéseket tartok, bőven elég.” Beleszerettem a futásba, emiatt a verseny miatt. Utána pedig rájöttem, hogy nekem a futásban amellett, hogy ott az akadály, leginkább a természetben való sportolás tetszik. Emiatt jött össze a csapat, hiszen hétvégente elmentünk futni edzésen kívül. Húzódzkodtunk, erdőben sétáltunk, beszélgettünk, futottunk és pihentünk együtt. Aztán utána vérszemet kaptunk és… Most, mikor megkerestetek, gondoltam végig, hogy mi volt az első rendes futóversenyünk. És ez az általatok rendezett Dunakanyar félmaraton. Az volt életemben a leges-leges legelső futóverseny, amin elindultam. 15-en jöttek velem. Meg akartuk mérettetni magunkat, mert szép volt a táj, amit hirdettetek. Tehát 2017-ben részt vettünk ezen a futóversenyen, onnan indult el ez a futás-mánia.


Az, hogy ez veled ennyire meg tudta szerettetni a futást és a csapattal is, azt gondolom, hogy hatalmas dolog. Arra kíváncsi lennék, hogy a csapatod többi tagja futott-e ezelőtt. Ebbe is te vitted bele őket?

Képzeld el, hogy nem! Mindig csinálunk egy vacsorát, vagy összekötjük egy kirándulással a versenyeket, ott vagyunk három napig a környéken és együtt vagyunk. Pont a Zemplén után fel tudtam tenni egy olyan kérdést a csapatnak, hogy ki miért fut? Ott ültünk egymással a vacsora után 20-an és mindenki elmondta egy 5-10 percben. Bizony kijöttek a könnyeim, amikor valaki azért,, mert éppen válságban volt és megtalált egy ilyen csapatot, akikkel együtt tudott lenni. Egyedül is lehet futni, de az nem mindig elég egy ember életében. Van, aki csak azért, mert megszerette az első versenyt és elvitte a hév. Valaki csak a barátnője miatt jött ki, hogy „na jó, na jó eljövök veled”. Utána az egyik legjobb futónk lett…Körülbelül a háromnegyede a 20 főnek még előtte nem futott versenyen. Sem versenyen, sem rendszeresen. Valaki nem hitte el, hogy ő valahol, valamikor 5 km-nél többet tud majd futni és élvezni, szeretni fogja. Ebben benne vagyok én is, én sem tudtam futni, a mai napig nem vagyok jó futó, de most már imádom, szeretem. Most már túl vagyok a 21 km-en. Nem valószínű, hogy tovább fogok menni, mert már nem vagyok annyira fiatal, hogy beleugorjak egy maratonfutásba, de nagyon nagy élmény, amikor legyőzöm saját magamat.

Ezt sikerült nekem is átadnom azt hiszem több embernek, hogy akár egy futóversenyen, akár egy edzésen, ahol megmérettetik az ember, le tudja győzni önmagát.

Na meg a párom mondta persze…Ment körbe az asztalon ez a beszélgetés, ő pedig elkezdetett rajzolgatni. Meg is sértődtem rajta, hogy miért rajzolgat mellettem az én párom. Utána felém fordította a papírt, egy kis napocska, egy kis hegyecske, fák meg minden, és oda volt írva, hogy Miattad. Ez egy ilyen sírós részbe ment el, de nagyon sok embertől kaptam már ezt, hogy nagyon köszöni, hogy megszerettettem vele a mozgást és függővé tudott válni. És azt, hogy tényleg egy csapathoz tartozhat. Jó érzés.


Mesélted, hogy el szoktatok tölteni egy pár napot ott, ahol éppen versenyeztek. Ez a Zemplénnél is így volt? Az is egy csapatépítő hétvége volt?

Igen, igen. Eszméletlenül jó csapatépítő hétvége volt! Leérkeztünk pénteken, szombaton reggel a verseny, és még ott maradtunk aznap este, és még két napot. Telkibányán találtunk egy nagyon jó helyet, oda is szeretnénk visszamenni. Ott kirándulunk, beszélgetünk, programokat csinálunk. Mindig beleteszünk egy olyan dolgot, ami a környezet megismeréséről szól és egy társasági életet hozunk létre. Nagyon sajnálom, ha olyan verseny van, amin megyünk-jövünk. Az valahogy nem is igazán jó. Az akkor jó, ha utána leülünk és mindenki elmeséli, átadja azt az érzést, amit kapott a versenyen, a versenytől magától, a tájtól. Kinek melyik a szép része. Azt is kérdeztem, hogy ki szeret mondjuk betonon futni vagy a síkon futni. Az előző vacsoránál arról beszélgettünk, hogy ki az, aki jobban szereti mondjuk a nagyvárosi futóversenyeket vagy pedig ezeket a hegyi, terepfutásokat. Van, akinek mindegy, de azért a nagy átlag elment a terepfutás felé.

Nagyon összetartó csapatnak tűntök. Egy ilyen futás, mint a Panoráma Trail, mit tud adni egy ekkora társaságnak, ha levonjuk az ott együtt eltöltött hétvégét és a közös készülést? Ha csak magát az egy csapatban való futást és az egymásért való futást vesszük figyelembe?

Szerintem ezért működik ez a Csilla Csapat különben. Így, hogy ilyen versenyekre elmegyünk és ilyen élmények érnek minket. A Panoráma Trailen nagyon féltem, hogy valakivel történik valami, mondjuk az 5 emberből valaki megbotlik, elesik, baja lesz és akkor mi lesz? Ott nyugodtam meg, amikor összeállt egy ilyen ötös csapat, ötös boly. És én megkértem őket erre, de nagyon jó csapattársaim vannak, mert nem hagyták el egymást. És hiába volt jobb futó…Öt emberből egy biztos, hogy jobban el tudott volna menni. Éppen a leggyengébb tempóját vették fel és vele mentek együtt végig. Vannak azért eredmény orientált futóink a csapatban. Kérdeztem is tőlük, hogy „Ugye megteszed értem, hogy nem mész el, nem hagyod ott őket, hanem tényleg vigyáztok egymásra ebben a versenyben?” Azért itt történhet bármi. Féltem, hogy azt mondják nem, mert én szeretnék kitűzni egy jó eredményt magamnak és magamhoz képest jó eredményt futni. És nem...

Mindenki azt mondta hogy nem hagyja el a másikat. Mindenki azt mondta, hogy a csapat fontosabb.

Ez be is igazolódott, mert az egyik kislány nagyon rosszul lett -végig csinálta-, de nagyon sokat kellett rá várni. Olyan büszke voltam arra a másik négy emberre, aki ezt végig futotta vele az elejétől a pályán. Ő pedig küzdött. Márpedig, hogy ha egyedül lett volna, leül a kőre és nem megy sehova, de a többiek vitték tovább. Tehát ez a fajta csapat szellem működik ebben a társaságban.

Néztem az eredményeiteket, és furcsának találtam, hogy mindannyian, percre pontosan ugyanakkor értetek be a célba. Ezt akkor még nem értettem…

Igen, teljesen együtt, a befutónál is. Lent, az iszonyatos emelkedő végén a három ember ott várta a másik kettőt, aki egyszerűen már sípolva jött fölfelé. Fogták egymás kezét és behúzták azt, aki nem bírta. Nekik ez volt a nagyon nagy élmény. Van olyan verseny, ahol elszaladnak, de itt kifejezetten megkértem őket, és ez most is ugyanígy lesz. Alkotunk ilyen ötös bolyokat. Most már 10 ember van, könnyebb helyzetben vagyok. Tehát lesznek akik elmennek, lesznek akik maradnak. Nagyon büszke vagyok erre, hogy ezt sikerült elérnem. Mert ismerem az embereket, akik hozzám járnak. Visszafogom őket, hogy légy szíves, vigyázz rá, mert lehet hogy nem fogja bírni azt a tempót. És együtt futunk. Egymásnak köszönik meg, és bizony hatalmas segítséget adnak a hétköznapokban is és a versenyeken is egymásnak és nekem is. Támogatják egymást, hogy gyere, menni fog. Van olyan futó, aki a 21 km után befutott ahogy szeretett volna, és visszajött elém, mert én vagyok a leglassabb szinte a csapatban. Visszajött elém és jött velem, és futottunk együtt, miközben biztatott, hogy „Gyere Csilla, menni fog!” Mondtam neki, hogy nem bírom, de csak azt hajtogatta, hogy „De, de, de, gyere, menni fog!” És ezek visznek engem,mert különben nem futnék. Ha elfáradnék, feladnám, nem motiválna semmi, mert én már nem fogok jobb eredményt elérni. Viszont így, hogy ennyien vagyunk egy csapatban, ez maga egy hatalmas eredmény. És ezt mindenki érzi. Elsőnek lenni a legnehezebb dolog, de csapatban lenni ugyanolyan nehéz szerintem. Mindenkinek jót tenni.

Nagyszerű dolog, hogy nem az a fő, hogy vigyél minél több csapatot, és minél többen fussanak a sárga pólóban, hanem, hogy a szakaszokon ott legyenek egymásnak.

Igen, Igen. Ezt pont így raktuk össze nálatok a Panoráma Trailen. Hogy körülbelül egy futástudású emberek menjenek együtt és ezt most is próbálom így összerakni. Mindenki alkalmazkodik ehhez és engedelmeskedik úgymond nekem, hogy ez így legyen, hogy kísérjétek, támogassátok és vigyétek egymást tovább. Mi is potyogtunk, estünk, keltünk, de mentünk tovább. Én féltem volna egyedül. Nem vagyok annyira jó tájékozódó futó, bár nagyon jól ki volt jelölve a pályánk. Egyszer sem tévedtünk el, tökéletesen rendben voltunk. De pontosan ettől féltem volna egyedül, hogy én elesek és valami történik és akkor mi lesz velem, de így nem. Amúgy a többiekkel is, akik ott voltak a versenyen, velük is kommunikáltunk és beszélgettünk és biztattuk egymást. Tehát nagyon jó hangulatú futás volt. Tényleg! Már most nagyon várjuk a következőt. Nagyon szuper verseny, úgyhogy csináljatok még sokat, ami ilyen terepfutás, mert ez nagyon jó.

Mindig érdekel, hogy mi az, ami a résztvevőnek a leginkább tetszik, amit ki tudnak emelni. Mi az, ami visszahoz erre a versenyre és azt mondatja veled, hogy még több embert hívj?

Jó helyszínt választottatok nagyon. Nagyon jó volt a szervezés is, de a helyszín...az csodálatos. Nekünk nagyon messze van Győrből, iszonyatosan távol vagyunk tőle, de ennek ellenére meg tudjuk oldani. Nagyon tetszett a programban a hölgy, aki a korhű ruhában és stílusban adta elő ezt az invitáló szöveget. Iszonyatosan hideg volt reggel, remélem idén kegyesebb lesz az időjárás, bár utána gyönyörű napsütés és meleg fogadott minket. A szervezés szerintem tipp-topp. Mindent leírtatok és minden tökéletes volt, össze tudtuk rakni, ezért megyünk vissza. Most már mondhatom, hogy voltunk olyan futóversenyen, ahol azt mondtuk hogy „Áh, ide azt hiszem nem jövünk még egyszer”, mert nem volt annyira jól összerakva. Nekem teljesen rendben volt a frissítő is. Mindent elmondtatok és a pálya kijelölése is szuper volt. Tehát azért megyünk újra, mert tényleg jó volt.

Tavaly, amikor még nem volt tapasztalatod, miért esett éppen a Zemplénre a választásod? Ismerted már a környéket?

Nem-nem. Egyáltalán nem. Mindig is szerettem volna arra a részre elmenni. Azt gondoltam, ezt mindenképp látnom kell, futva. És amikor megláttuk a Ti gyönyörűséges csodálatos zempléni Panoráma Trailes videótokat -mert az egy csúcsszuper videó- az vitte az egészet. Onnantól kezdve csak arra készültünk, hogy ősszel megyünk oda. Attól a pillanattól kezdtünk el rendesen futni. Itt Győrben csak egy Győrújbarát nevű picike kis hegyecske van, de a lényeg az, hogy minden vasárnap reggel 10-20-30 emberrel együtt nekimegyünk és futunk és készülünk a futóversenyekre. Iszonyatosan nagy motiváció volt ez a videó. Én akkor nem gondoltam volna, hogy össze tudok szedni arra a futóversenyre öt három fős csapatot. És azt hiszem azért vitt el engem nagyon a terepfutás, mert nem gondolnám…Amikor először megláttuk a várat, úgy voltunk vele, hogy „Oda kell nekünk felfutni?” Majd kis idővel később ott voltunk. És ez csodálatos élményt és energiát ad. Ez mindenképpen a terepfutás egyik legnagyobb élménye. Meg hát valamilyen szinten visszamentem már oda is. Mert a másik szervezésetek is nagyon jól sikerült. A Dunakanyar is gyönyörű volt, elégedettek voltunk. Nem volt semmi zökkenő benne. Azért választottuk, mert a helyszín nagyon jó. Beváltotta azt az ígéretet, amit a videó és a szervezésetek mutatott. Nagyon jól sikerült, nagyon szerettük. Azonnal már szinte neveztünk a következőre. Most már 10-szer 3 emberrel fogok menni. Ez megint egy nagyon pozitív élmény a számomra. De ezt nektek köszönhetem, mert ha nem csináltok ilyen jó versenyt, akkor nem alakul ki egy ilyen jó társaság. De hát Magyarországon nagyon sok szép hely van még, ahova el fogunk tudni menni általatok. Remélem, hogy elvisztek még minket máshova is.


Mint köztudott, Győr nem igazán a hegyvidékeiről híres, ellentétben a Zemplénnel. Hogyan készültetek fel az 500 m-es szintkülönbségekre egy ilyen sík terepen?

Nagyon keményen készültünk. Amint mondtam is, egy kicsi hegyünk van, ezen azért vannak olyan utak, amik szinte ugyanazt az erőnlétet tudják kialakítani benned, mint ami a zempléni hegységben szükséges. Meg hát tudatosan kemény lépcsőket futottunk föl-le. Főleg lefelé. Azt a fajta futást kellett nagyon gyakorolni. És mindenféle időjárási körülményben kötelezővé tettem. Ha esik, ha fúj, ha sár van, ha por van, vagy meleg, akkor is ki kell mennünk, mert elmondtam nekik, hogy Zemplénben a verseny akkor is elkezdődik, ha süt a nap, ha fúj a szél, ha esik, ha sár van. Nincs mese. És azt hiszem ez volt az, ami átsegített sok embert, hogy ne a kényelmi futó legyen. Hanem bármilyen körülmények között elmegyünk most már futni. Tehát nem ijedünk meg a négy foktól sem, meg attól sem, ha csúszkálunk a sárban. Ez is jó, mert emiatt léptünk át olyan zónákat, amik a komfortérzetünkön kívül helyeztek minket. Emiatt a verseny miatt, mert ezt akartuk megcsinálni. Nem megnyerni, megcsinálni. Úgy megcsinálni, hogy mi jól érezzük magunkat. És mindig is ezt mondtam, hogy nem az a lényeg, hogy mikor érünk be, hogy hányadikok vagyunk, hanem hogy érjetek be egészségben, élvezzétek, álljatok meg, nézzetek körül, mert csoda helyeken jártunk.


Neked személy szerint milyen érzés volt, hogy ennyi ember miattad lépte át a célvonalat? Gondolom, hogy kiült az arcukra a verseny okozta fáradtság mellett az öröm és elégedettség is.

Nagyon-nagyon büszke voltam rájuk, hogy tényleg mindenki meg tudta csinálni. És mindig megállunk együtt és csinálunk egy fotót a verseny után. Ezeket később előveszem és visszanézem, ilyenkor látom a sok elégedett és boldog arcot, akkor tényleg nyilvánvaló, hogy szeretik egymást. Jó érzés, jó rájuk nézni. Amikor megszervezzük, lefutjuk, mindenki aggódik a másikért, utána egy nagy nyugalom van bennem, hogy „Na, sikerült és megvan!” És utána megyünk tovább, és egy másik célt tűzünk ki magunk elé.


Az, hogy idén visszajöttök, valahol még is csak ugyanaz a cél mint tavaly. Idén még is növekedett a csapataid létszáma. Hogy van ez? Azok a tagok is visszajönnek, akik tavaly is részt vettek? Vagy egy teljesen új csapatot toboroztál?

Ugyanazok visszajönnek, teljes létszámmal. És annyit meséltünk, hogy akikkel szorosabb kapcsolatunk van, azok a képek alapján is látták, hogy tényleg csodálatos helyeken jártunk veletek. Így még több ember szeretett volna jönni és sikerült összehozni ezt a létszámot. És azok, akik megcsinálták és ott voltak, ugyanúgy visszajönnek még egyszer, csak bővül a csapat. Senki nem mondta azt, hogy soha többet.


Reméljük, hogy a tavalyiaknak is tud majd adni valami új élményt a verseny.

Most úgy csináljuk -és ezért nagyon jó verseny-, hogy például én tavaly egyes távot futottam, most futom a kettest. Megcserélgettük a szakaszokat. Más lesz a befutósor, más lesz a kezdősor, mindenki had nézze meg a másik irányból is a dolgokat. Ezért is nagyon jó, hogy nem ugyanazt futom. És azt hiszem, hogy ez mindig igaz. Soha nem ugyanolyan a természetben sportolni. Mindig más lesz, mindig szép lesz. Ennyiből lesz más a dolog, hogy csereberéltünk helyeket, párokat és akkor így élvezetes lesz megint. Jó lesz, biztos hogy nagyon jó lesz most is! Már nagyon várom. Most lezajlik a nyári szünet és aztán újult erővel készülünk. Nyáron is futunk végig, de most pihenni fogok egy hosszabb ideig.


Utolsóként: van valami tipped, amivel mindig elindítod a csapatodat? Amit a rajt előtt a fülükbe súgsz?

Mindig azt kérem a versenyeken is, hogy érezzék jól magukat. „Most már felkészültél, jó vagy, mindent megtettél, amit meg tudtál tenni, érezd jól magad és élvezd a versenyt, amin elindulunk. Ne feszülj bele, lazulj és hidd el, le fogod győzni azokat az akadályokat. A saját magad által kreáltál akadályokat, amiket a pálya eléd tesz." Ezt magamon tapasztaltam, úgyhogy ezt most már nyugodtan merem mondani mindenkinek, hogy tényleg fejben dől el minden. Ennyi…Remélem, hogy mások is erőt kapnak ebből. Büszke vagyok és felnézek azokra is, akik egyedül elmennek ilyen versenyekre, de szerintem nagyon-nagyon nagy energiát ad még pluszban, ha maga köré szervez az ember egy ilyen csapatot. Van vele munka, de megéri, mert nagyon-nagyon jó érzés.

Amikor a frissítőpontnál láttam váltani a csapatokat, az olyan felejthetetlen élmény marad, ahogyan az egyik csapattag átadja a stafétabotot a másiknak és az a hajrá ott, amit a vállveregetés közben látunk, abban benne van minden km, minden, amit megtett eddig érte és amit kíván a másiknak.

Igen. Átölelni egymást és tovább engedni az útján nagyon jó érzés. Mi is futottunk még velük egy darabig, hogy „Hajrá, hajrá, hajrá!” És nagyon jó várni is őket. Amikor végre meglátom, hogy na most már jönnek! Jó érzés, úgyhogy szuper ez a váltó verseny. Sok sikert nektek a szervezéshez!


Örülünk Csilla, hogy tudtunk a közösségetekről, felkészüléseitekről beszélgetni. Köszönjük, és várunk Titeket a Trailen és más versenyeinken is!





HÍRLEVÉL

Csatlakozz te is a több mint 8000 feliratkozott futónkhoz, és értesülj elsőként a versenyeinkkel kapcsolatos újdonságokról.

A hírlevél feliratkozással az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat elfogadom

  • Grey Facebook Icon
  • Grey YouTube Icon
  • Grey Instagram Icon
  • Grey Pinterest Icon
0