top of page
Keresés
  • Szerző képepanoramafutas

Mindig ilyen jó legyen

Ilyen volt 2019, erre készülünk 2020-ban

Ismét egy nagyon izgalmas, pozitív és megható pillanatokkal teli futószezonnak a végére értünk. Jó érzéssel fáradtunk el kicsit a szervezésekbe, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdünk neki a következő év előkészítésének. Versenyeink mind teltházasok voltak, 6000-en indultatok ebben az évben nálunk. Veletek együtt éltük át a szuper hangulatú eseményeket, ezek a napok nekünk is és nektek is igazi ünnepnapok voltak. Tavasszal, nyáron és ősszel az időjárás mindig mellénk állt, kivéve az utolsó versenyen, viszont az az esős nap azért volt csodás, mert kiderült, hogy az eső sem tud ártani a jó hangulatnak, mert az igazi futó nem ismer rossz időjárást :) Sokan voltatok akik több, sőt olyanok is, akik az összes Panorámafutás versenyen indultatok, ami számunkra azt is jelenti, hogy az eseményeink valóban különböznek egymástól, ezért is érdemes többször jönni. Bármelyik évszakban, óvárosi, Duna-parti vagy erdei az útvonalon, szebbnél szebb helyeken futunk Veletek.  2020-ban is ebben az irányban szeretnénk tovább haladni, hogy Nektek a lehető legjobb versenyeket szervezzük, hogy minden alkalommal, amikor hazatértek tőlünk, maradandó élményeket vigyetek magatokkal. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy továbbra is a létszámlimitek elérésekor le fogunk zárni a nevezéseket az események színvonalassága érdekében.

Mint minden versenyen, jövőre is egyedi, különleges szépségű érmekkel készülünk, mert nekünk is örömet ad, amikor rácsodálkoztok egy-egy darabra.

Dunakanyar Félmaraton 2020.03.29. Minden tavasszal, húsvét előtt két héttel sort kerítünk a Dunakanyar legnagyobb félmaratonjára, és ezzel felébresztjük a Dunakanyart a téli álomból. 2000 futóval a Panorámafutás sorozat első állomásán, egy páratlan szép helyszínről indulunk. Három éven át a félmaraton pálya része volt a híres-hírhedt Sárkánydomb, ami sokak kedvencévé vált, de ugyanennyi ember mumusa is volt. Hosszú mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy 2020-ban a dombot kivesszük az útvonalból és ezzel jelentősen meggyorsítjuk a pályát. Helyette a Duna-parton futhattok tovább, ahol a zsenge hajtások között még rengeteg dunai panorámában lesz részetek, amit megkoronáz a célegyenes pazar látványa. A nevezést már megnyitottuk, jelenleg még tart a második kedvezményes időszak. Időben biztosítsátok be magatokat a részvételre. Részletek a honlapon


Moonligh Run 2020.06.12. Egy esti fejlámpás futóedzésből merített ötlet alapján, négy éve indult a Moonlight Run, ami mostanra az egyik legkülönlegesebb nyáresti futóversennyé nőtte ki magát. 2019-ben a megszokott szombat estéről péntek estére tettük át az időpontot, mert ezzel szerettünk volna abban segíteni, hogy a sűrű, nyári hétvégi egyéb programok mellé is beférjen a verseny a naptáratokba. Úgy láttuk, hogy ez bevált, hiszen új induló létszám rekorddal vágtunk neki az éjszakának. 12 km-t fej- illetve futólámpával futottunk a Duna-parton Szobtól Nagymarosig. Terveink szerint 2020. június 12-én pénteken ismét kivilágítjuk az éjszakai Dunakanyart. Majdnem telihold, szentjánosbogarak, hajók a Dunán, fáklyás befutó, buli, zsíroskenyér, és az élmény mellé még egy szép érem is bekerülhet az otthoni kollekciótokba. A nevezés tavasszal indul, figyeljetek a létszám limitre! Részletek a honlapon

Panorámafutás Szob 2020.09.19. A szeptemberi versenyt idén új helyszínen rendeztük, és szerintünk mindannyian egyetértünk abban, hogy jövőre is a szobi Duna-parton maradjunk. A gyönyörű, tágas helyszín ideálisnak mutatkozott, hogy az egész családdal vagy barátokkal érkezzetek, a nyár végi meleg időjárás lehetővé teszi, hogy miután visszaértek a páratlan szépségű futópályáról, még elidőzzetek, sütkérezzetek a megnyugtató Duna partján. A távok maradnak, így mindenki válogathat kedvére a 21, 14 illetve 7 km között.  Részletek a honlapon


Panoráma Trail 2020.10.17. Nem véletlenül az egyik kedvenc versenyünk a varázslatos zempléni erdőn keresztül vezető Panoráma Trail. Ősszel teljes pompájában fogadott minket az erdő mindkét évben, s idén a tavalyi szeles idővel ellentétben még ragyogó napsütéssel is indult a rajt, miközben a Boldogkő vár alatt elterülő falu ködbe burkolózott. A verseny különlegessége, hogy a vadregényes pályán három várba is befuthatnak az indulók, akik a teljes távon futnak. A 3 fős váltóban indulók sem maradnak ki az élményből, hiszen a végén együtt futhatnak be a Füzéri várba.  Január 19-én vasárnap reggel indítjuk a nevezést, egy ébresztő kávéval ülhettek 1/2 9-kor a gépek elé. Addig a kiírás részleteit is véglegesítjük.  2020-ban is ez lesz a terepfutóknak szánt nagybetűs versenyünk.

Panorámafutás Szentendre 2020.11.08. Már harmadik éve, hogy a szezonzáró versenyünket Szentendrén tartjuk. Eddig minden évben meglepetést tartogatott nekünk a novemberi időjárás. Tavaly nyári meleggel fogadott minket a város, 24 fokban gyönyörködhettünk az óvárosban és a verseny után a Duna-parton még feltölthettük télire a D-vitamin raktárunkat. Idén esős napot kaptunk, de Ti fantasztikus módon nem riadtatok vissza, megmutattátok, hogy nem az időjárás határozza meg a verseny hangulatát, képesek voltatok esőben is mosolyogni, vidámkodni. 

Ezzel a tapasztalattal már nyugodtan készülünk a 2020-as szentendrei versenyre, hiszen akármilyen idő lesz, jól fogjuk magunkat érezni a színes házikók között. Részletek a honlapon


+ 1 esemény Közösségi futás 2020.01.04. Reméljük Ti is elértétek idén céljaitokat, és lelkesen készültök velünk a következő szezonra! Nekünk sok örömet adott ez az év, amit a tavalyihoz hasonlóan egy közösségi futás keretében szeretnénk Veletek ünnepelni. Január 4-re szervezzük a közös edzést, amiről hamarosan eláruljuk a részleteket. Ami biztos, hogy úgy mint tavaly, most is fel fogja dobni a hangulatunkat :)

0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page